Ugrás a fő tartalomra

Cégalapítás állami támogatással

Cégalapítás állami támogatással 3.000.000 Ft vissza nem térítendő összeggel, 35 év alatti ügyvezetők részére
Cégalapítás állami támogatással akár vissza nem térítendő 3 millió forinttal. Mindehhez annyi szükséges, hogy az Ön cégének az Ügyvezetője 35 év alatti személy legyen és mikróvállalkozási üzleti tervét küldje el pályázatként az államnak. Mikróvállalkozása akkor lehet, ha 10 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkezik és éves forgalma nem haladja meg a 2 millió eurót. Pozitív elbírálás után jogosult mikró cégalapításra állami támogatással. Az új Széchényi terv keretein belül már meglévő vállalkozáshoz vissza nem térítendő több mint 1 millió forint értékű tanácsadást, mentorálást vehet igénybe. Cégalapítás állami támogatással akkor is lehetséges, azaz állami támogatást kap cége akkor is, ha az új Ügyvezető korábban munkanélküli volt. Ehhez annyi szükséges, hogy az új Ügyvezető 3 havi bejegyzett munkanélküliségét igazolni tudja, és az állam 6 hónapra, havonta a legkisebb munkabért, azaz minimálbért vissza nem térítendő juttatásként fogja fizetni. Az állami támogatás akkor jár, ha a cégalapítás után az egyéni vállalkozásban vagy az új gazdasági társaságban aktív tag lesz az új Ügyvezető.

További információ ITT.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Cégalapítás 18 év alatt.

Cégalapítás 18 év alatt is lehetséges. Ehhez szülői hozzájárulási nyilatkozatra van szükség, valamint akkor lehetséges, ha az ügyvezető nagykorú, azaz felnőtt, a tulajdonos pedig kiskorú. 18 év alatti személy semmilyen formában nem lehet ügyvezető, csak tulajdonos lehet. A cégalapítás aláírásakor személyesen meg kell jelennie a kiskorú, 18 év alatti leendő tulajdonosnak. Tanuló jogviszonyban lévő diák, aki már betöltötte a 18. életévét, de még nappali tagozatos tanuló ügyvezető esetén a járulék 0Ft. Ezzel a cég 70.000 Ft járulékköltséget spórol havonta. Cégalapítás, székhelyszolgáltatás, bélyegző készítés egy helyen. További információ ITT .

Cégalapítás hatósági engedély szükséges, ha tevékenység engedélyhez kötött.

Cégalapítás hatósági engedély szükséges abban az esetben, ha az alapítandó cégnek a tevékenységi köre hatósági engedélyhez van kötve. A cégalapítás addig nem lesz sikeres, azaz nem jegyzi be a céget a Cégbíróság, amíg a cégalapítás hatósági engedélyt nem adja ki az illetékes hatóság és azt nem csatolják a cégalapítás előtt a beadandó dokumentumokhoz. Cégalapításban jártas ügyvédi asszisztens illetve ügyvédjelölt kollégáink ingyen cégalapítás tanácsadásunk alkalmával erre is felhívják figyelmét és csatolják a cégalapítás hatósági engedélyt, ha szükséges. Cégalapítás hatósági engedély köteles fő vagy mellék tevékenységek részére is. Engedély köteles: például a hulladék gazdálkodás, temetkezési vállalkozás és bizonyos pénzügyi vállalkozásokhoz szükséges tevékenységek. Cégalapítás mellett vállaljuk székhelyszolgáltatását Budapesten és vidéken is egyaránt. További információ ITT .

Cégalapítás online és térkép

   Cégalapítás online is lehetséges már. Logosz Cégcsoport Irodaházak: